#csikszeredaversel. Neked.

Néhány helyi, anonimitásukat megőrizni szándékozó középiskolás diák, akik szívesen olvasnak és mondanak verseket, rendhagyó és meglepő kezdeményezéssel jelentkezett, amivel a verseket és a versolvasást szeretnék népszerűsíteni városunkban.

Ma délutántól, a város különböző forgalmas pontjain (többek között üzletek polcain, reklámos postaládában stb.) megtalálhatjuk verses üzeneteiket egy borítékban.

Mindegyik fel is van címezve: Neked.

Több mint húsz költőtől körülbelül száz verset szórtak szét, kortárs és klasszikus verseket egyaránt.

Ha megtaláltad és elolvastad a verses üzenetüket, hazaviheted vagy visszateheted oda ahol találtad, hogy más is elolvassa azt.
Visszajelzésként, amennyiben megkaptad üzenetüket jelezz a #csikszeredaversel taggel, ha nem élsz ezzel, egyszerűen csak élvezd a verseket.

Ezúton is gratulálunk a kezdeményezőknek, további sok sikert kivánunk!

Terjedjen a versolvasás!

 

 

Civil elégtétel

NÉZŐPONT : Civil elégtétel

Forrás : Hargita Népe 2018. Júl. 6.

Nem tudom, hogy a kommunizmus „senkiben sem bízhatsz”-érzete vagy a kapitalista önzelem miatt fordult ekkorát a világ, de érdekes, hogy amíg dédapáink bizonyos értelemben a maguk természetességében voltak civilek, önkéntesek, addig ma már a természetességet inkább intézményesség váltotta fel. És melegágya ennek az intézményesített civilségnek a média, főként a közösségi média.

Van ennek egy sajátos görcsössége, amelyet nagyon sokan önös érdekekben oldanak fel: nem is annyira az önkéntességet, hanem inkább magukat reklámozzák. Mert a nagyérdemű jóformán csak azokat a civileket élteti, akikről a Facebookon nap mint nap olvashat, de megfeledkezünk azokról, akik a régimódi természetesség szellemében, „észrevétlenül” tesznek valami jót a közösségért.

Be kell látnunk azonban, hogy ma már nemcsak hogy nem lehet másképp, de szinte nem is érdemes. A világháló egyik felbecsülhetetlen előnye, hogy a jó példáknak is közvetítő csatornája. Miközben tele vagyunk negatív hírekkel, valóságos felüdülést jelent elolvasni egy-egy újságcikket, bejegyezést önkéntesekről.

És ha hellyel-közzel visszaélnek is vele – mert milyen jól mutat például a homokzsákot töltő, lapátoló politikus kampányidőben, ugye –, mégiscsak hasznos, hogy a pozitív példák is messzire eljutnak ezáltal. Ilyen megközelítésben pedig még az is bocsánatos bűn, ha az ember azért szedi össze a parkból a szemetet, hogy felvágjon vele a Facebookon.

A civilizáció egyik fokmérője éppen a civil hozzáállás. Ez kölcsönzi a társadalom számára a java részét annak, ami az államtól elvárható kötelezőn felül van. Szerves része a Maslow-féle szükségletpiramis csúcsának, az önmegvalósításnak: attól érzi teljesnek magát az ember, ha a napi kenyérkereső munkája mellett valamit másokért is tesz. Netán éppen azért, hogy a nála kiszolgáltatottabb kenyérkeresők is könnyebben jussanak hozzá a mindennapi betevőjükhöz.

Ettől mi még messze vagyunk. El nem felejtem azokat a lesajnáló tekinteteket, amelyeket akkor szegeztek nekünk, amikor a párommal önkéntes munkára indultunk, beláthatatlan időre. Ráadásul külföldre, a későbbi pénzszerzés nem titkolt szándékával. „Ingyen fogtok dolgozni? Azt itthon is tudnátok” – jegyezték meg sokan a fiatalok közül is.

Ennek tükrében nagyon sokra értékelem a (közösségi) médiában is aktív civil kezdeményezéseket. Külön megemlíteném a Civil Csíkszeredát, amely mára már véleményformáló és közösségnevelő erővel is bír. Innen értesültünk korábban például arról – és ennek nyomán lapunk is foglalkozott vele –, hogy egyik veszélyes csíkszeredai útszakaszon fényvisszaverő zászlócskákkal tették volna biztonságosabbá a gyalogos átkelést.

Tették volna. Csakhogy a zászlócskák egy-két nap alatt eltűntek, és a második próbálkozás után a harmadikat már hiábavalónak érezték. A kezdeményező akkor úgy fogalmazott: társadalomként nem vagyunk megérve a jóra, nem tudjuk becsülni a másét.

Ezzel sajnos nehéz vitába szállni. És az sem teszi könnyebbé a helyzetet, ha azonnal a cigányokra mutogatunk: akik szemétdombot csinálnak a szelektív kukák körül, megdézsmálják a ruhagyűjtő konténereket, megrongálnak civil megvalósításokat. Igen, ezzel sem lehet vitába szállni.

De a lépéseket sorra kell vennünk. Amíg köztünk, dalia székelyek közt sem természetes, hogy a napi nyolc órán felül önkéntesen is tegyünk valami szépet és jót, addig nem várhatjuk el ennek a tiszteletben tartását olyanoktól, akik számára maga a napi nyolc óra sem természetes.
A civilségnek sajnos velejárója az elmaradó elégtétel.

De minden jó cselekedet erőt kell adjon a tiszteletlenek, a pökhendiek, a garázdák okozta kudarcon való felülemelkedéshez. És ha egyszer túl sokan akarjuk majd a jót, akkor nagyon fogja szégyellni magát mindenki, aki keresztbe tenne nekünk.

Kovács Hont Imre